Ha felkel a Nap

Parancsba kaptam ugyan, hogy írjak blogot, de attól tartok, mire végzek a gépeléssel az egész katyvasz sokkal inkább emlékeztet majd egy nagy és kaotikus horrorsztorira, mintsem normál bejegyzésre... Hogy miért? Az isten szerelmére, Te-Naiv-Olvasó, hiszen RÓLAM van szó!...

• A cselekmény: 19 év körüli szőke szerencsétlenség nyaralásnak álcázott nénisittinget vállal, s szlovákiai útjára kíséri nagyanyját.
• A bonyodalmak: az összeférhetetlenség kósza jeleivel együtt rögtön az első 10 percben felütik fejüket...
• Bővebben: A mama beszél, én meg zenét hallgatok. A kommunikáció ilyetén módon történő blokkolását többéves rutinomnak köszönhetően még könnyedén feloldom...
• Történetesen: Amint megérzem a nyálcseppek ütemes kopogását a bal karomon mosolyogni és hümmögni kezdek, valamint diszkréten előkapok néhány fertőtlenítő kendőt.
• De amivel már nem tudok mit kezdeni: az az egy szobában töltött éjszaka...
• Lévén: A nagyanyám amikor éppen nem horkolja le a hajat a fejemről, akkor úgy lélegzik, mint Dart Veder, sőt képes az ágyink között levő 20 cm-es teret meghajlítva elhalászni a takarómat...
• Aminek már csak azért is örülök: mert a szállásunk Rozsnyó főterén van, ahol viszont egyben baszottnagy bulizás is folyik...
• Szóval: úgysem tudtam volna aludni
• Többet, mint négy nap alatt hat óra
• Plusz: az a pár perc, amíg szentül hittem, hogy Barney a buszunkon énekel
• De: mivel ezt rajam kívül, csak a Glamour borítóján pózoló Palvin Barbi látta, ezért feltételezhetően nem volt igaz
• A meztelen csigákkal ellentétben
• (De erről majd később)
• Mert addig még: muszáj megemlítenem Libaméliát és Libabigélt, a két haláli öreglányt, akik annak ellenére ragaszkodtak a sörükhöz és tegeződéshez, hogy az unokáik is idősebbek nálam...
• Ha már az unokáknál tartunk: Naná, hogy az összes nagyika szentül hitte, hogy tökéletes pár lennék az ő Lacijuk/Pistijük/Rolijuk számára
• Csakhogy: én már elköteleztem magam Árpi, a sofőr mellett, aki isteni kávéival totál levett mindkét lábamról
• Ahogy: Julcsika, az ötéves kislány is
• Meg a fáradtság és mind a négy vízhólyagom
• Nem csoda hát: hogy utolsó nap már baltával daraboltam volna fel mindenkit, aki csak rámpillantott
• Mint a már említett meztelencsigák...
• De őket végül: a bőröndöm kerekei aprították, miután sikolyommal mozgásképtelenné tettem az egész nyálkás bandát
• És: ismét álomba szenderültem
• Szerintem most a gép előtt
• Úgyhogy: megyek alukálni
• Mert: a végén még kómába zuttyanok
• Megfosztva ezzel drága olvasóimat az épkézláb információktól...

Most mindenki, aki szeret, elzúz szépen az Alteregóra olvasni, kommentelni(elsősorban az utolsó fejezetet :D), hogy azán én is olvashassak és kommentelhessek tovább.

Köszike, puszika: Querida

Csesszendre! A Wouk totál szétcsúszott, a Ludlum meg lapjait hullatja...

Most komolyan; amikor megígértem apunak, hogy megreparálok néhány ronggyá olvasott könyvet a polcról, akkor azt nem úgy értettem, hogy egész délután földhözragadt fenékkel fuldoklom majd a technokolban és a papírban. Csak mert jelenleg azt csinálom... Itt ülök körbebástyázva egy halom vastag és ősrégi kötettel, közben pedig az élet értelmén, meg azon töprengek, hogy vajon minden ragasztó oldja- e a körömlakkot, vagy csak nekem van már megint ilyen atombrutál szerencsém...

Ahogy magamat ismerem... csak nekem van már megint ilyen atombrutál szerncsém...

Egyik mini piros pöttytől, a másik mini piros pöttyig szoktam minden áldott nap kutyát sétáltatni...

"Éredklődési kör: pasik"

Lehet, hogy egyszerűen csak túl szőke vagyok, de nem fér bele abba az aprócska kopnyámba, hogy a pasik miképp képezhetnek érdeklődési kört. Karikába gömbölyödnek, és roppant mód kíváncsi arcot vágnak? Önálló tudományágat neveztek el róluk, csak nekem nem szóltak?

De most komolyan, mi jár azoknak a lányoknak a fejében, akik ilyet írnak ki az adatlapjukra? Netán naphosszat a hímneműen szerkezeti felépítésén, szőrszálainak számán, gondolati világán vagy lelki rejtelmein agyalnak? Erősen kétlem...

Akkor meg mégis mitökömért... Jó, persze, tudom mitökömért...

De csak a miheztartás végett: ezentúl roppant mód érdeklődök a ropik iránt.

Sóspálcika forever!

(Avagy a lány, aki onlánnyá változott)

Őszinte legyek? Már fogalmam sincs melyik szolgáltatónál nyitottam az első internetes naplómat, de az biztos, hogy még egyetlen oldalhoz sem voltam annyira hűséges, mint a sokak által szidott b13-hoz. Talán az érzelmi kötődés, talán más miatt… (vagy mert ide ezt illik írni…) Mindenesetre, ha az ember lánya három éve ír valamit, akkor meglehetősen nehezen viszi rá a lélek, hogy ujját a ’törlés’ gomb felé irányítsa felszámolva ezzel kevéske rögzített emlékét, inkább újabb és újabb blogokkal örvendezteti meg a nagyérdeműt. De kérdem én, nem lesz ez már sok? Jelenleg van:

• Egy naplóm, vagyis ez
• Egy napló Roynak, mert hátha visszaköltözik
• Egy napló a „nesze neked kicseszett nyilvánosság”-nak, amit remekül lehet a közösségi portálokon mutogatni
• Egy blogregény az íráskészség fejlesztése végett
• Egy blogregény, mert a Bed-time sorry kinőtte a poénkorát és véresen komollyá vált
• Egy csapatosan indított blog, ahol örömködök
• Egy kettecskén indított blog, ahol a hajamat tépem

Khm, lassan már azt sem tudom, hogy mit hová írtam, de a klaviatúra mégis kopog tovább…

Ismét megkérdezem, nem lesz ez már sok?

Hihetetlen. Ilyenkor még az ovisok is pörögnek ezerrel, de én már most olyan szinten ki vagyok ütve, hogy a Herkulest sincs erőm végignézi. (Hüp-hüp, most ezért szarakodtam ennyit azzal, hogy betöltsön?!) Mindjárt zúzok is aludni, de előtte még gondoltam közlök egy igencsak lényeges, ám sokak által mégis leértékelt információt a kedves olvasóimmal, miszerint: MELEG VAN!!! Hátha valaki nem tudná... Hátha az Arktiszon is vannak rajongóim... Közeleg a spontán öngyulladás, futáááás!!!

Üdvözlöm a kedves olvasókat innen, a klaviatúra elől, ahol én és a gigantikus fenekem mind összegyűltünk, hogy alkalmi tudósítást nyújtsunk a helyi semmittevésről.

Most nyújtottuk. Megvan?

No jó, akkor átnyújtjuk írásban is.

A helyi semmittevés, mint tudjuk, nagyon megy mostanában, s én, a trendkövető ember életnagyságú megtestesítője, előszeretettel hódolok neki kevéske szabadidőmben. 

Kihasználva az ideiglenes gyerekcsendet a mai napomat is teljes egészében ezen új hobbimnak szenteltem, s reggeltől mostanáig a monitor édes téglalapját bámultam Dobby-nyira tágult szemekkel. Meg is lett az eredménye. Okos kergemarha-tekintet és egy új fejezet a roppant mód lelkesen íródó, ám annál borzalmasabb történetemből. Pardon, nem a történet borzalmas, az egészen tetszetős, ám a kivitelezés... Nem csak kivetni-, hanem agyonütni-, széttrancsírozni- és felégetnivalót is hagy maga után, de dögivel.

Most mit lehessen tenni, ha valaki nem írónak született, hanem csecsemőnek, akkor keményen gyakorolnia kell, hogy egy... nem is tudom... egy Shakespeare váljon belőle. Vagy menjen el plasztikai sebészhez...

(Hmm, az előfordulhat, hogy a semmittevés megpiszkálja a légüres teret az ember fejében, vagy csak a fodrászom melírozott a szokottnál is szőkébbre?)

Vagy nézze meg a Pán Pétert... Én is azt teszem...