Ha felkel a Nap

(Megjegyzés: Az alábbi beszélgetés KORA REGGEL játszódott le, tehát reakcióim pillanatában beszámíthatósági indexem nem érte el az elfogadható minimumot!)

Anyu és én a fürdőszobában, Apuci valahonnan szólongat:

(Apuci: DÓÓÓRIII!!!)

Én: Mmm? (Mmmm?)

Anyuci: Apád szólt.

Én: És miért? (Heh?)

Anyuci: Szerintem azt akarja, hogy menj ki a konyhába.

Apuci és én a konyhában:

Apuci: Boldog Nőnapot!(Átnyújt egy nagyon szép orchideás... izét.)

Én: Nőnap van?(Ööö, csütörtökön tuti 4-e volt, mert akkor néztem Alicet. Tehát ma nem t'om, mi van, de nem tűnik annak ami...)

Apuci: Nem, hétfőn lesz.

Én: Oh, köszönöm.(Nem  vasárnap? Úgy értem, nem mindig 7-én van? Ez MOZOG?!?!)

Én: Hmmm, hát köszönöm Apci, neked is Boldog Nőnapot!

Teljesen, totálisan és visszavonhatatlanul beleestem. Ebbe is, abba is, de főleg a Kalaposba. Jövő héten a másik lakótársammal is megnézem .

VÉGRE! Mikor már totál meg voltam róla győződve, hogy észt hírességek egyszerűen nem léteznek, egyszer csak rádöbbentem, Carmen Kass, a szőrös lábú szupermodell Tallinban született. Szép ország ez az Észtország.

A közhiedelemmel ellentétben nem feledkeztem meg róla, hogy van egy blogom, csupán az íráshoz szükséges alapvető információk hullottak ki abban a pillanatban a fejemből, amint egy bizonyos illető kifejtette, mennyire szeretné egyszer egy női magazinban olvasni a cikkeimet. Mivel pontosan ez az, amit én is szeretnék, ezért egy pöttyet berövidzárlatoltam, s így történhetett meg, hogy nem tudtam azt a roppant létfontosságú információt megosztani az olvasóimmal, miszerint:

AKI MÉG EGYSZER "UGYE NEM BAJ" KEZDETTEL IDÉZ HOZZÁM EGY KÉRDÉST, AZ SZÁMÍTSON RÁ, HOGY HIRTELEN FELINDULÁSBÓL UGRÁLNI KEZDEK A FEJÉN!

Hogy miért? Mert ez a bájos kis kifejezés a hét tapasztalatai alpján általában így folytatódik;

Ugye nem baj, hogy:

• az előzetes megegyezésre nagy ívben tojava, most nem fizetem ki a tv javítási költségének rám eső részét, annak ellenére, hogy én ragaszkodtam annyira a szerelőhöz, jah, és tulajdonképpen én is b*sztam el a készüléket. Szóval tudom, hogy most kurvára sz*r anyagi helyzetben vagy, de rohadtul nem érdekel, mert egy alamuszi, önző, ***************** vagyok.
• az előzetes megegyezésre nagy ívben tojva, nem csak egy buli előtti gyors sminkelésre és hajigazításra jövünk fel, hanem hozunk magunkkal még 2 tök ismeretlen embert neked, akikkel klubbá varázsoljuk a konyhádat, piálunk, és olyan hangerővel kommunikálunk, hogy a lakótársaid később rendre lecsesszenek érte. Mindezt igen későig tesszük, tökre nem zavartatva a hullafáradt fejed látványa által.
• én most szépen ideültetem az idegesítő, több testnyílásból eresztő hímnemű gyermekemet melléd, hogy egész úton egy állatvilágos könyv sarkával döfködje az oldaladat.
• kölcsönvettem azt az egyszem felsődet, ami tiszta és hordható állapotú, nem pedig a szokásos hétvégi lazulós pulcsik egyike. Jah, az már igazán mellékes, hogy te éppen azt akartad felvenni, és tökre direkt cipelted haza Szombathelyről...

Ugye nem baj, ha ezt inkább nem is részletezem tovább?

- Na és ez a baba szerinted milyen?

- Kövér...

Valószínűleg ezzel a beszólásommal érdemeltem ki SZÍVTELEN státuszom véglegesítését, de hát mi mást mondhattam volna? A kölök tényleg dagi volt. Mindenki tudja, hogy a pukkadt gyerekekből, nagy valószínűséggel, pukkadt felnőttek lesznek, őket pedig már senki sem tartja cuki-mukinak meg ari-barinak. Itt vagyok rá én, az élő példa. Az emberek hosszú évek óta nem érzik kényszerét annak, hogy megjelenésemet hangos gügyörészéssel és olvadozással nyugtázzák... Igazán kár... De azt hiszem nem teljesen erről óhajtottam írni. Ja igen, a legújabb közkeletű tévedés szerint, szerény személyem szívteneségben szenved. Ez így, kérem, nem igaz. Igenis van szívem, csak kicsi és szőrös, mint egy mümül. Ugyan személyesen még egyetlen mülmüllel sem volt szerencsém találkozni, de azért a kutatásmódszertan utcsó 5 percében alkottam egy fantom- fantáziaképet, hogy az olvasóim könnyebben fel tudják dolgozni a hasonlatot. (A fej, a fejdísz, a riadt tekintet, a láb és a dekoráció az alkotói szabadség alapos kihasználásának eredménye, a valósághoz köze nincs!)

A bejegyzéssel kapcsolatos bővebb információkért, kérjük, olvassa el Bogar bárd meséit, mert én már igencsak kifulladtam.

Az elmúlt évek tapasztalatai alapján ennek a bejegyzésnek a következőképp kellene felépülnie:

• Kijelentem, hogy Valentin-nap van.
• Mindenféle felesleges és randa cukiságot kívánok az olvasóimnak...
• ...és felszólítom őket, hogy ők is tegyenek hasonlóképpen, különben idén is egy szál üdvözlet nélkül maradok.
• Krokodilkönnyeket hullatok, és sanyarú sorsomon kesergek egy sort.
• Laposra féltékenykedem a fejem, és utálok mindenkit, aki boldogabb merészel lenni, mint én. Vagyis utálok mindenki!

Ez most nem a szokásos bejegytés. Ez most, kérem, totálisan más. Hogy miért? Mert egyszerűen roppant mód nem érdekel, hogy ez a vasárnap a párok számára többet jelent, mint az előző vasárnap. Ugyanis nem vagyok pár... na jó, terjedelemre esetleg annak tűnhetek, de higgyétek el, egyetlen ember birtokolja ezt a hatalmas feneket. Szóval tökre elégedett és szánalmas... Jajj, ne! Támad az önsajnálat!!! Huh, oké, kicseleztem. Tulajdonképpen baromi boldog vagyok, csak kicsit győzködnöm kell magam ahhoz, hogy ez tudatosuljon bennem. Akkor én most mentem is. Győzködni.

1. Meg kell köszönnöm a díjat annak, aki gondolt rám és küldte.

Ez itt a nagy KÖSZÖNÖM helye egy szófacsaró, szócsavaró nőszemély számára, aki gondolt rám és küldte...

2. A logót ki kell tennem a blogomba.

... ezt itt!

3. Be kell linkelnem azt, akitől kaptam.

Mintha nem tettem volna, már évekkel ezelőtt...Pamflet